Skip to content

Biztonságtechnikai szolgáltatások

Az ESG Holding Zrt. alapítása óta foglalkozik állandó biztonságtechnikai partnerével és beszállítójával – JOMAX Bt. (cégjegyzékszám: 13 06 033852; adószám: 28435604-2-13) – kamerás megfigyelő rendszerek kiépítésével. Az elmúlt időszakban növekvő számban valósult meg számos cégnél, intézménynél és magánszemélynél általunk kivitelezett kamerás megfigyelő rendszer.

A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve a tevékenységi körünkbe tartozó szakterületek az IT technológiával egyre szorosabb összefonódást mutatnak. Ennek a folyamatnak az ismeretében folyamatosan bővítjük szakismereteinket, szakmai gárdánkat és eszközparkunkat, valamint figyelemmel követjük a piac legapróbb rezdüléseit is, hogy mindig a legmagasabb szintű és legversenyképesebb szolgáltatást nyújthassuk ügyfeleink számára. Alvállalkozásban számos helyen strukturálthálózat, elektronikus vagyonvédelmi rendszer, valamint kamerás megfigyelő rendszer építését és karbantartását is végeztük.

Biztonságtechnika

A hálózatok és rendszerek telepítése során teljeskörű szolgáltatással állunk partnereink rendelkezésére, úgymint tervezés, beszerzés, telepítés, valamint az elkészült rendszerek szervizelése, karbantartása. A telepítések során megfelelő minősítéssel rendelkező gyártók kiváló minőségű termékeit építjük be, megrendelőink maximális megelégedésére. A kiépített hálózatokra és rendszerekre a szakszerű telepítés és a kiváló minőségű anyagok tükrében több éves garanciaidőt vállalunk.

Működésünk során ez idáig partnereink részére az alábbi elektronikus vagyonvédelmi rendszerek és adatátviteli hálózatok kerültek telepítésre:

Biztonságtechnika

Vagyonvédelmi rendszerek:

  • Riasztórendszerek
  • Analóg és IP kamera rendszerek
  • Gyártásfigyelő kamera rendszerek
  • Tűzjelző rendszerek
  • Sorompó rendszerek
  • Beléptető rendszerek
  • Térfigyelő rendszerek
  • Társasházi kamera rendszerek

Adatátviteli hálózatok:

  • Telefonhálózat
  • Optikai hálózat
  • Informatikai hálózat

A felsorolt tevékenységek végzéséhez rendelkezünk a szükséges hatósági engedélyekkel és felelősségbiztosítással.

Biztonságtechnika

© 2024